Pillanatok, amikor csak a tánc van.

Számomra mi a tánc?
Gyerekként az első tánccal, zenével kapcsolatos élményem, amikor apukám bekapcsolta a magnót és tanított megérezni, hallani a zene ütemét. Együtt tapsoltunk a nappali közepén. Aztán jöttek azok a bonyolult lépések: egyet előre – zár – egyet hátra – zár. Így indult a tánckarrierem. 🙂

Steve Paxton azt mondta, hogy minden mozdulat lehet tánc. Én pedig hozzátenném, hogy mindenki lehet táncos. Mert a tánc őszinte. Elég egyetlen mozdulat és rádöbbensz, hogy van valami több. A tánc teremtődik. A mozdulat megszületik és a testen keresztül kifejeződik. Egyszerű, őszinte, tiszta kommunikáció és kapcsolódás a talajjal, önmagunkkal, a partnerünkkel, a csoporttal, a térrel.
Ez az egyszerűség teszi gyönyörűvé, élettel telivé. Nem lehetne tökéletesebb, szebb, jobb. Akármennyi videót megnézek, akármennyi táncost látok, akárhányszor táncolok, nincsen két egyforma. Minden tánc egyedi, különleges. Minden kapcsolat más és más. És mégis egyvalami közös bennük. Ahogyan Williams James mondja: “Olyanok vagyunk, mint az óceánok szigetei, a felszínen elkülönülten létezünk, míg a mélyben egymáshoz kapcsolódva.” Én ezt kapcsolatot kerestem gyerekkorom óta.

A tánc így lett számomra felfedezés, kísérletezés, játék, öröm, jelenlét. Inspirál, hogy figyelhetem mi történik a testben a gravitáció, dőlések, támaszok, testsúlyáthelyezések, érzelmek hatására és hogyan változik mindez, ha duó, trió kommunikáció van. Izgalmas felfedezni a pillanatot, amikor elveszik a belső egyensúly, amikor szembesülök a határaimmal vagy az automatikus reakcióimmal. Minden egyes mozdulat közelebb visz ahhoz, aki vagyok. Mert vannak pillanatok, amikor elfelejtkezem magamról és ezáltal magamra találok.

Akinom.hu - Szecskó Mónika kontakt improvizáció

Forrás: Puha Attila fotója

.

Feliratkozás a hírlevelemre