Amikor éhezik a lelked

Ki az az ember, aki azt tudja adni neked, amit szeretnél? Aki mindig megért és mindenben támogat. Aki megad mindent, amire csak vágysz. A tökéletes boldogságot. Hol van ő? Létezik?
Van olyan tárgy, lakás, autó, telefon, élmény, utazás, tanfolyam, könyv, amit miután megkaptál azt tudtad mondani, hogy elégedett vagy, megérkeztél és már nem hiányzik semmi és senki az életedből?
Ezt keresed?
A boldogságodat?
Az elégedettséget?
A szabadságot?
A szerelmet?

A tárgyak, események, emberek mind kint vannak. Az érzés pedig benned. A hiány, amit ki akarsz elégíteni, ami és aki akarsz lenni, az mind benned van.

Akinom.hu - Üton önmagam felé - amikor éhezik a lelkedEgyszerűbb kint keresni. Azok között, akik között élsz. Akiket látsz. Akikkel kapcsolatban vagy. Akiket szeretsz vagy gyűlölsz. A tárgyakban, amiket nézel. Amiket irigyelsz. A guruk, könyvek tanításaiból. A szerelmed ölelésében elolvadva. Az édességek, nasik között. Az újabb ruhák, táskák, körömlakkok között. A munkafeladatok, napi kihívások között. A tengerben úszva, a mólón napozva, a kávédat iszogatva, a bulikban táncolva, Párizs utcáin sétálva.
Ez mind kint van. A fájdalom, a hiányok, a szenvedés, a vágy pedig bent. Lényed legmélyén.
Nehezebb befelé figyelni és befelé indulni. Vagy talán csak nem szoktunk hozzá és nem ismerjük az utat. Ahhoz van szemünk, hogy kifelé figyeljünk és sodródjunk. Nehezebb megállni. Nehezebb egyedül lenni önmagunkkal. Könnyebb azt hinni, hogy adunk a világnak, hogy segítünk az embereken, mint felismerni, hogy nincs kapcsolatunk magunkkal és nincs is mit adnunk. Könnyebb elmenni egy újabb csoportba, újabb tanfolyamra, elolvasni egy újabb könyvet, mint leülni minden nap pár percre és csak magunkkal lenni. A gondolatainkkal, az érzéseinkkel, a testünkkel, a lelkünkkel.

Tudod, hogy ki vagy?
Tudod, hogy mire lenne szükséged?
Tudod, hogy mi a szabadság?
Tudod, mit tegyél magadért, hogy maradjon energiád a nap végén és koncentrált, egészséges legyél?
Tudod, hogy szeresd magadat?
Tudod, hogy mi a feltétel nélküli szeretet?
Tudod, hogy ki vagy?

Szánj időt magadra.
Mikor, ha nem most?

.
.

Meditáció – érzed, hogy VAGY?

.
Szeretettel:
Szecskó Mónika

Szabadság – az automatikus cselekedeteken túl

Vajon mi a szabadság? Hol kezdődik? Hogyan találhatjuk meg? Egyáltalán kell-e keresnünk?
Kezdem azt hinni, hogy az egyetlen dolog, amiben szabadsàgom van, eldönteni azt, hogyan reagàlok a felmerülő eseményekre és egyàltalàn reagàlok-e. És sok esetben még ez sem igaz. Vajon ezt jelenti a szabad akarat?
A tenger nyugodt a mélyben, de a felszínen fúj a szél, vàltakozik a nappal és az éj, apàly és dagàly, vihar és tündöklően tiszta kék ég. Ezeknek a hatására néha csendes a felszín, néha hullámzik.
A reakciók a hullàmok a tenger felszínén.
A reakcióm elindìt egy hullàmot feléd és tőled valaki màs felé.
Hatàs és kölcsönhatàs.

Egy ideig automatikusak a reakciók. A szokott minták alapján.Akinom.hu - szabadság, kapcsolódás Az érzések jönnek, mennek, áramlanak, ahogyan a tenger hullámai fodrozódnak.
Kezdetben az érzéseim elrejtése nagyon jól működött. Kialakítottam, hogyan lehetek olyan, aki nem mutatja ki azt, hogy fél, szomorú, szeret, dühös. Persze ennek az volt az eredménye, hogy hirtelen az összes érzés elemi erővel zúdult arra, aki éppen a közelemben volt.
Aztán elkezdtem megélni őket a pillanatnak megfelelően, vagyis nem rágódni rajtuk és gyűjtögetni például a sértettséget, hanem rögtön dühösnek lenni, ha valaki úgy éreztem, hogy megbántott és ezt el is mondani neki. A stílusom az elején elég heves volt. Sokszor maradtam magamra ezekben a percekben, mert a körülöttem lévők nem tudtak mit kezdeni a hirtelen jött őszinteségemmel. Voltak meglepett arcok, voltak ellenreakciók. Mélyen legbelül szeretre, ölelésre, megértésre vágytam, de ki szeretne megölelni valakit, aki éppen dühöng, ordít, vagy a sárba tiporja a másikat, csak azért, nehogy kiderüljön mennyire törékeny és gyenge belül.
Haladtam tovább.
Elkezdtem megfigyelni az érzéseimet, keresni, hogy mik a valódi okok, mik a gyökerek. Felfedeztem, hogy mennyire erős a ragaszkodásom a szomorúsághoz, bánathoz. Elkezdtem megélni a dühömet, félelmeimet, bizonytalanságomat biztonságos keretek között.
Haladtam tovább.
Kerestem a válaszokat. Hogyan lehet, hogy vannak emberek, akik csak a jelenlétük által is mosolyt varázsolnak az arcomra, jó velük lenni és vannak olyanok, akikkel szóba sem akarok állni.
Az érzésekkel nem vitatkozunk és irányítani sem tudjuk őket. Mégis szerettem volna eldönteni, kit szeretek, kihez szeretnék közelebb kerülni és hogyan szeretnék szeretni, kapcsolódni. Szerettem volna mindig, mindenkivel feltétel nélküli szeretetben lenni.
A szándék itt van most is.
Az élet azonban ettől sokkal szinesebb.
A tenger tenger marad, akár tarkítják hullámok, akár nem. Az élet akkor áramlik, amikor meg tud jelenni minden: az elutasítás, a fájdalom, a szerelem , az odaadás, egy helyen, egy időben.
Keresd meg magadban mélyen, hogy mi van mindennek az alján. Ott fogod megtalálni a szeretetet. A legnagyobb fájdalmaid alatt. A legnagyobb félelmeid alatt. Mélyre kell magadba tekinteni, hogy kapcsolódni tudj hozzá. De ha egyszer sikerült, akkor tudni fogod, hogy a hullámok is a szeretetből indulnak, hiszen a tenger részei ők is.

Kapcsolatok által gyógyulunk, amint bent, úgy kint is.
A kapcsolat tükröt mutatni magadról, hogy ne csak nézz, hanem láss is. Lásd meg magadat.
Keresd meg, ki vagy.
Gondolni fogsz valami a másikról, érezni fogsz valamit vele kapcsolatban, figyelheted ezt és reagáhatsz valahogyan. Elindítasz egy hullámot. Tedd magadévá a gondolat-érzelem-Akarat hármasságát – ez lesz a tudatosság.

A tudatosság mezsgyéjére lépni az utazás kezdete. Mindenkinek meg van a saját ösvénye.

jóga befelé figyelést tanít. A mozdulatok, légzés, figyelem áramlása teremti meg a tudatosságot, hogy belül választ kaphass rá: ki vagyok én.
A szomatodràma a térbe helyezi a testi tüneteket, így külső rátlátást, tükröt ad, hogy megtanulj szerettel kapcsolódni önmagadhoz.
A csendes csalàdàllítàs a tenger mélyére vezet. Innen indul lépésről lépésre, téren és időn át, oda, amire abban a pillanatban a leginkább szükséged van. Lehet, hogy az egy elfogadással, szeretettel teli szempár. Lehet, hogy egy érzés, amit régen mélyre zártál. Akármit is ad, az akkor és ott te vagy.

Mi a te utad?

 – Szecskó Mónika

Spiritualitás vs embernek lenni

Nem attól leszel spirituális, mert hiszel a gondolatok teremtő erejében, előző életeid blokkjait oldogatod, transztáncra, sámándobolásra, önismereti csoportba jársz, jógázol, idézeteket osztasz meg az élet nagy igazságairól és ölelgeted az embereket. Attól leszel spirituális, ha megtanulsz újra embernek lenni és emberként élni. – Szecskó Mónika
Azt kérdeztétek tőlem: “Te olyan nagyon spirituális vagy, igaz? Nagy hited van? Hiszel a gondolatok teremtő erejében meg ilyesmik?”
Szóval itt a válaszom, hogy számomra mi a spiritualitás.
.
Először csak elkezdesz figyelni. Figyelni magadra.
Koncentrálod a figyelmedet. Megfigyeled a testet. Megfigyeled a légzésedet. Megfigyeled az érzéseket. Megfigyeled a megszokott mintáidat, gondolataidat, melyek automatikus cselekvésre késztetnek.
Például, hogy mindig ugyanolyan “rossz” párkapcsolatokba kerülsz bele. Hogy minden munkahelyedről kirúgnak. Hogy nem találsz barátokat. Hogy fogalmad sincs mit kezdj az életeddel. Hogy félsz boldognak lenni, stb.
Amikor már elég ideje figyeled magadat, testedet, érzéseket, gondolatokat, akkor egyszer csak találkozol önmagaddal. Ebben semmi különleges nincsen. Egyszerűen csak egy másik szemszög. Már nem csak kifelé figyelsz, hogy mit vegyél vacsira, ki menjen a gyerekekért, dühöngsz az életed, főnököd vagy a munkád miatt, vásárolsz, vagy éppen a legnagyobb boldogságban ülsz, koktélt iszogatsz, rendben van a ház, van pénzed, remek az életed, stb.
 .Akinom.hu - spiritualitás vs embernek lenni
Aztán felismered hogy van más út.
Persze erre az útra rá kell először lépni.
Neked.
Szembesülnöd kell azokkal a sérelmekkel, megszokásokkal, gondolatokkal, fájdalmakkal, amiket eddig hét lakattal mélyen magadba zártál.
Akarod?
A valódi szabadságot itt találod. De ehhez befelé kell indulni és ki kell nyitnod a ládát… Tudnod kell, mit rejtegetsz, hogy végre találkozhass önmagaddal, mindenféle smink és szemüveg nélkül.
Ennek az útnak a része lehet, hogy elmész csoportozni, lélektáncolni, jógázni, bárhová, amit szeretnél kipróbálni és csinálni.
 .
Ha már látod és nem csak nézed magadat, akkor látni fogod a körülötted lévő világot is. Ismerni fogod a játékot. A koncentrált figyelem egyszer csak szétszóródik és egyre nagyobb a látószög, melyet befogsz. Ami kicsiként ott él benned, az nagyként ott fogod látni a világban. Felismered az összefüggéseket.
 .
Mit jelent embernek lenni?
Figyelni magadra és a körülötted élőkre.
Egészségesen enni, megélni az érzéseidet, őszintén elmondani azt, ami benned van. Helyet adni egy idős embernek a buszon. Szeretettel rámosolyogni a bolti eladóra, amikor látszik rajta, hogy a pokolba kíván téged és az életét is. Elbeszélgetni egy hajléktalannal. Meglátogatni a szüleidet és látni őket, nem csak nézni. Megismerni a gyökereidet. Látni az emberiséget és tudni, hogy, ami a világ másik pontján történik rád is hatással van. Megismerni az Univerzumot, melynek egyetlen élő sejtje vagy. Szelektíven gyűjteni a szemetet. Nem ártani. Követni egyszerű emberi értékeket, mint hálásnak, nyitottnak lenni, hallgatni, szeretni.
Mikor?
Mindig.
Elég, ha törekszel rájuk.
Könnyűnek tűnik?
Képzéld el, amikor szüleid meglátogatnak és a legnagyobb jószándékkal és féltéssel ellátnak a tanácsaikkal, mert szerintük azt ők jobban tudják, hogy mi a jó neked, mint te. Amikor azt kérdezgetik, mikor lesz már gyereked. Amikor úgy érzed, nem értenek meg. Ezekben a pillanatokban, ha nem leordítod őket, nem panaszkodsz róluk, nem duzzogsz, vagy elnyomva minden érzést megbetegedsz, akkor más utat választottál.
Látod őket.
Látod az embert.
Látod a sorsot.
És látod magadat.
Mert már tudod ki vagy.
És akkor tudsz szeretetben lenni.
Ez a valódi spiritualitás.
Ezt jelenti számomra embernek lenni.
Ebben van szeretet és elfogadás.
De ide el kell jutni.
Van egy saját utad, amin el kell indulni.
És ez az út nem ér véget.
Vannak állomásai.
Ki lehet szállni.
De az út megy tovább.
Veled vagy nélküled.
 – Szecskó Mónika

Van valami több?

“Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon… Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.” – Hermann Hesse

Nehéz téma lesz… Nem kell, hogy megértsd. Nem kell, hogy magaddal vigyél egyetlen szót sem ebből. Csak legyél nyitott felé.

Vagy.
Létezel.
Élsz.
Van egy tested. Nem a tested vagy.
Vannak gondolataid. Nem a gondolataid vagy.
Él benned egy világ. Külön univerzum vagy. Mégis a Föld egy egysége vagy. Létezik benned egy hasonló világ. Pont úgy, ahogyan a földi előlények születnek és halnak meg, születnek a sejtjeid és hallnak meg. A Föld 70%-át víz borítja, pont úgy ahogyan a tested 70%-a vízből áll.
Van életed. Van sorsod. Vannak érzéseid. Hozol döntéseket. Kapcsolódsz másokhoz.
A másik ember szintén egy külön univerzum. Más gondolatokkal, más érzésekkel, más sorssal. Valahogyan mégis találkoztok: egy munkahelyen, egy szórakozóhelyen, egy tanfolyamon, egy jógaórán. Hogyan kapcsolódtok? Mit látsz, amikor rá nézel? Azt látod aki, vagy azt látod, amit gondolsz róla? Hogyan kapcsolódsz magadhoz? Azt látod, aki vagy, vagy azt, amit gondolsz magadról? Ki vagy te?

Fejlődés van. Mindenhol és mindenben. Körülötted a világban és benned, a tudatodban is. Számomra minden egyes módszer, út ugyanoda vezet. A fejlődés folyamatos. Hullámszerű. A magasabb szintek nem jobbak, vagy értékesebbek az alacsonyabbaknál, hanem egyszerűen komplexebbek, mélyebbek a tudatosság szempontjából. A fejlődés követi a holonok elvét – megőrizve meghaladni – vagyis minden szint része egy nagyobb struktúrának és közben egy egészet is képvisel. Akárcsak az emberi test egy sejtje. Önmagában is egész, mégis része az egész rendszernek. Akár csak te, aki a föld egy lénye vagy, önmagadban is egység, mégis része a rendszernek. Akárcsak a Föld, ahol élsz. Önmagában is tökéletes egész. Mégis része a Naprendszernek.

Akinom.hu - szeretet tudatosság fejlődésTudatosság. Ez lesz a kulcs ahhoz, hogy elindulj. Megtaláld az utat és megtaláld, hogy ki vagy. A tudatosság a test-lélek-szellem, a gondolat – érzelem – Akarat/Isten/Univerzum/Örök törvény/Igazság/Dharma (hív, ahogyan szeretnéd) hármasa. Az Akarat az Egyetemes törvény, ami mozgatja a viágot. Az akarat a saját akaratod, minden amit el akarsz érni, meg szeretnél tenni. A Dharma az indiai hitvilágban az egyetemes törvény, amely minden hatás mélyén rejlik, mindent átható létezésével fenntartja a mindenség örökkévalóságát, működését, és ezáltal minden létezőt meghatároz.

Akár keresed az utad és hogy ki vagy, akár nem, fejlődés van. Mindenhol. Mindenben. Körülötted és benned is. Minden efelé vezet. Marika néni, aki szeretettel gondozza a kertben a virágokat, sohasem olvasott önismereti könyveket és nem meditált, ugyanúgy megtalálhatja az Örök Igazságot, mint te. Miért? Mert van valami, ami több nálunk. Van valami, ami mozgatja a világot.

Több igazság létezik egymás mellett.
Fejlődhetsz a karrieredben, növelheted a teljesítőképességedet és lehetsz jobb futó, lehet több pénzed, nagyobb autód, szebb tested, jobban főző feleséged.
Nem kell lemondanod semmiről és mellette szerethetsz. Bízhatsz. Lehetnek érzéseid. Felelősséget vállalhatsz önmagadért. Megtanulhatsz figyelni. Kapcsolódni magadhoz és másokhoz. Megfigyelheted, hogyan működsz. Mit miért teszel. Megfigyelheted a gondolatokat, és nem kell velük menned. Megfigyelheted az érzéseket.
Indulj el befelé és figyeld meg mi változik kint.

Lehetőségeket kapsz. Megkapod az utat, hogy a legtöbbet hozhasd ki ebből az életből. Az élet rendkívül egyszerű tud lenni, ha nem akarod élni. Ha nem akarod megváltoztatni az eseményeket, gondolatokat, érzéseket. Légy tudatos. Ismerd meg ki vagy.  Az érzéseket – gondolatokat – Dharmát. Az Univerzum teszi a dolgát. Megteremti a fejlődés lehetőségeit. És közben lásd, hogy dönthetsz. Van saját akaratod. Mehetsz másfelé.
Figyelhetsz. Magadra. Másokra. Belenézhetsz egy idegen szemébe. Kapcsolódhatsz.

Egészen egyszerűen kiestünk a szeretet állapotából. Elfelejtettünk szeretni. Akkor a fájdalom, az elszigeteltség, a titok, a veszteség, hogy félünk kapcsolódni, félünk igazából szeretni. Félünk, hogy felismerik, kik vagyunk, mit érzünk. Meglátják a szégyenünket, bűntudatunkat, félelmeinket. Ezért inkább felejtünk. Rég volt már, mikor tudtunk hálásak lenni, érezni, empatikusnak lenni, nyitni önmagunk és a mások felé, örülni és békében élni.

Amikor fejlődésről, tudatosságról beszélek, akkor erről beszélek. Olyan egyszerűnek tűnik, igaz? Légy boldog. Szeress. Mégsem egyszerű.
A szív érzi és ismeri az Igazat. Meg fogod látni, ha szeretnéd. Érezni fogod, ha nyitott vagy felé. Tudatos leszel rá. Az egész Univerzum azon igyekszik, hogy magadra ismerj.
Két út vezet. Amikor megtapasztalod belül, látni fogod kívül.
– Minden pillanat, amikor egyszerűen csak vagy, az az itt és most jelenléte.
Meglátod a szeretetet abban a pillanatban, amikor egy bácsinak valaki átadja a helyét a buszon és segít neki leülni. Meglátod abban, ahogyan egy hajléktalan ember megsimogatja a kutyáját. Érzed akkor, amikor a másik felé nyújtod a kezedet és lassan összeérnek az ujjaitok. Nincs benne akarom. Nem hiányzik semmi. Teljesség van. Elégedettség van. Talán ez a könnyebb út.
 – Az a pillanat, amelyben képes vagy átélni a fájdalmat az is az itt és mostba, jelenlétbe tol bele. 
Meglátod, ahogy a fogorvosod a legnagyobb gyengédséggel ér hozzád, mégha fájdalmat okoz is. Érezni fogod, hogy a legnagyobb veszteséged és fájdalmad mélyén – amikor összeszorul a szíved és patakként hullik a könnyed – is szeretet van. Mert ez mozgat mindent. Ez az élet. Ennek része vagy te is. És ez az élet él benned is. Ami bent az kint, ami kint az bent.
Megismerheted az egységet. Megtapasztalhatod a gondolat-érzelem-Dharma összhangját. A szíved tudja fogja, hogy semmi nem történhetett volna másképp. Látni fogod, hogy mennyi szálnak kellett egymáshoz érnie, hogy pont azok az emberek, pont akkor ott legyenek, ahol te vagy. Pont azokkal az érzésekkel, gondolatokkal, tettekkel. És egyszer csak megérkezel…

.

Szeretettel:
– Szecskó Mónika

Az élet könnyedsége

Akinom.hu - szeretet és elfogadásSzeretet és elfogadás: sokszor már elcsépelt szavaknak hallatszanak, mégis bennük van minden. Neked mit jelent szeretni és elfogadni?

Idővel arra jöttem rá, hogy egészen egyszerűen minden a szeretetről szól. Minden módszer, önismereti technika, csoportmunka, elvonulás, meditációs, koncentrációs technika arra irányul, hogy megtanuljunk szeretetben kapcsolódni. Önmagunkhoz és másokhoz. Elfogadni, nem pedig ítélkezni. Csendben lenni. Kíváncsinak lenni. Megismerni. Kérdezni. Ki vagyok én? Aztán ebben a természetes és könnyed állapotban élni. Békében. Szeretben.

Végtelenül egyszerűnek tűnik. Egy bizonyos pontig… Pontosan addig, amig nem ismered magadat. Amíg nem kerülsz egy olyan szituációba, ahol félsz. Ahol úgy hiszed, érzed, hogy meg kell védened magadat vagy másokat. Mert akkor harcolni fogsz. Harcolni az igazadért. Harcolni az életedért. Harcolni a munkádért, a pénzedért, a szeretetért, az elfogadásért. Az lesz a középpontban, hogy megkapd azt, amiről azt hiszed, hogy nem a tiéd. Ami nincs meg benned. Ami hiányzik. Ami egy-egy pillanatra boldoggá tesz. Ami egy-egy pillanatra megnyugtat. Mi történik, amikor elmúlik az a pillanat? 

Ez az élet nem a szeretetről fog szólni. Ez az élet küzdelem lesz. És ez az élet fárasztó…

Mi kell az élet könnyedségéhez? Ahhoz, hogy szeretetben kapcsolódhass?
Tudd ki vagy.
Ha tudod ki vagy, ha elfogadod magadat, akkor nem lesz ítélkezés, nem lesz kérdés. Ha ismered magadat, az elme működését, a test üzeneteit, ha tapasztaltad már a dühödet, elutasításodat, félelmeidet, vágyaidat, szeretetedet, vállaltad a felelősséget és tudtál elfogadással tekinteni magadra, tudtál szeretetben kapcsolódni mindazzal, amit egykor talán elítéltél, elutasítottál magadban, akkor az élet végtelenül egyszerű lesz. Könnyeddé és szeretetteljessé  válik – kívül és beül is.

 – Szecskó Mónika