Élt egyszer egy hercegkisasszony a családjával egy kedves kis falucskában.  Ez a lány nagyon dolgos, rendszerető, segítőkész gyermek volt, aki mindent megtett a szülei kedvéért. Sokan vették körül ő mégis nagyon magányosnak érezte magát. Nehezen talált barátokat, így az ideje nagy részét tanulással, ház körüli teendők elvégézésével és az álatokkal töltötte. Ahogy telt az idő egyre inkább mélyült benne az egyedüllét fájdalma. Ilyenkor meséket talált ki saját maga szórakoztatására. Minden nap az estét várta, amikor elutazhat álomországba és újabbnál újabb kalandok, szerelmek, nevetés és vidámság szegélyezik útját. Telt-múlt az idő és a hercegkisasszony felnőtt. Egy napon találkozott a mesebeli hercegével.

Boldog éltek, amíg… lehetne vége a mesének, de hiába találta meg a hercegkisasszony a szerelmet, mert félt a fájdalomtól, csalódástól, veszteségektől. Magától az élettől. Kereste a helyét immár a király mellett, de itt sem találta. Pedig a király mindent megtett érte; a legszebb ruhákban járatta, a legszebb palotában éltek, csak őt szerette. Aki látta, irigyelte, milyen szép és teljes a kapcsolatuk.

A királynő pedig egyre csak kereste, kutatta a boldogságot, békét, szabadságot. Kereste a fákban, virágokban, régi templomokban, férjében, madarak zenéjében, napsütésben, eső áztatta hajnalokban, emberekben, könyvekben. Teltek az évek és a királynő egyre szomorúbb és szomorúbb lett. Sírt napról napra és éjről éjre. Nem találta a boldogságot. A betegség pedig annyira elhatalmasodott rajta, hogy már a király is eltávolodott tőle, hiszen semmilyen gyógymód nem segített a feleségén. A palotában mindenki megszokta már, hogy a királynőt örökös bú emészti és jobb, ha messziről elkerülik. Ha elhatalmasodott a királynő bánata, akkor csak kiabált és bántotta a körülötte élőket.

Testi-Lelki Harmónia - vizililiomEgy esős májusi napon a királynő éppen a kertben sétálgatott. Az volt már az egyetlen öröme, ha kint lehetett a füvek, fák, virágok, állatok között. Csak halgatta a madarak hangját, cirgatta a fák leveleit. Amikor felpillantott meglátta, hogy idegen érkezik a kastélyba. Kíváncsi lett és utánaeredt.
A vándor szemében ott tündököltek a csillagok, hangjában zengett az óceán moraja, cserzett bőre barázdáiban elmélyült bölcsessége, talpán ott aranylott az út pora, tenyerében pedig ott volt egy tavirózsa magja. Azt mondta, hogy ez a virág boldogságot hoz annak, aki elülteti és vigyáz rá. Amint ezt a  királynő meghallotta, addig győzködte a királyt, míg a vándor 3 szekér aranyat nem kapott és övé nem lett a virág. A vándor adott mellé egy tekercset, ami pontosan leírta, hogyan kell elültetni és gondozni a rózsát.

Telt-múlt az idő és a királynő követte az utasításokat napról napra, hétről hétre. Megerősödött. Testileg-lelkileg. A napjai már nem a szomorúságról szóltak. Volt célja, terve, élete. Testének, lélegzetének minden rezdülése csodálattal töltötte el. Megfigyelte félelmeit az egyedülléttől, mélységtől, haláltól, szomorúságtól, csalódástól, szeretettől. Lassan haladt. Amikor megbarátkozott a félelmeivel, már nem tüntek olyan veszedelmesnek. Már nem ragadt bele a búskomorságba, hanem megélt minden pillanatot és ment tovább. Élt. Elkezdte élvezni az életét. Már nem kereste a boldogságot másokban. Megtalálta önmagában. Örült, hogy minden nap tehet valamit saját magáért, minden nap tanulhat valami újat és napról napra nyugodtabb, boldogabb lett. 

A tavirózsa ez idő alatt gyönyörű virággá nyílt. Egy olyan virággá, melynek magja, gyökere mélyen rejtőzik a víz és föld alatt, mégis hosszú úton át feljut a felszínre és megmutatja önmagát. Ismeri az utat lentről felfelé és fentről lefelé. Egyensúlyban van. Árad. Él.

.

Szerinted mi állhatott a tekercsben? Itt egy lehetséges verzió.

1. A magot ültesd egy tó legmélyebb részébe.
2. Hétszer hetvenhét napon keresztül tölts időt a tó mellett és tedd a következőket:
– Helyezkedj el kényelmes ülésben és figyeld meg a körülötted lévő zajokat, hangokat.
– Majd a külső zajokról tereld a figyelmedet a légzésedre. Figyeled, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkas vagy a hasfal. Kövesd ezt a lágy hullámzó mozgását a testednek.
– Ha megjelenik feszültség, fájdalom a testedben, akkor figyeld meg ennek az érzésnek a helyét, színét, formáját, anyagát.
– Ha megjelennek a gondolatok, akkor mond magadban: “gondolat”, majd lágyan tereld vissza a figyelmedet a légzésedre. Figyeld ahogyan be és kiáramlik a levegő a testedből, ahogyan hullámzik a test.
– Ha kedvedre való, kezdj el mozogni, figyeld meg, mi okoz örömet, mire hív a tested és figyeld közben a légzésedet. Gyakorolhatsz ászanákat, táncolhatsz, nyújtózkodhatsz, figyelheted az izmaid mozgását járás közben.
Választhatsz. Mire lenne szükséged neked? Kövesd a légzésed ritmusát, a saját életed ritmusát. A légzés nem lesz gyorsabb vagy lassabb, egyszerűen van, automatikusan történik. Csak te leszel rá tudatosabb. A légzésed mindig veled van, bármikor megfigyelheted. A légzésed fog vezetni, tanítani téged. A lélegzeted körülbelül tizenötezerszer lép be a belső világodba és hagyja el – naponta. Bárki másnál jobban ismer téged és lelked minden zugát. Tudja hol rejtőznek a titkok, fájdalmak, szenvedések, örömök és a hála. Megmutatja neked az utat, ha vele tartasz.
3. Figyeld meg magadon a változást.
4. Gyakorolj addig, amíg kinyílik a virág.
5. Légy hálás.
6. A tudást add át másoknak.

.

Kívánom, hogy találd meg te is magadban a tavirózsádhoz vezető utat:

Szecskó Mónika

.