Vajon mi a szabadság? Hol kezdődik? Hogyan találhatjuk meg? Egyáltalán kell-e keresnünk?
Kezdem azt hinni, hogy az egyetlen dolog, amiben szabadsàgom van, eldönteni azt, hogyan reagàlok a felmerülő eseményekre és egyàltalàn reagàlok-e. És sok esetben még ez sem igaz. Vajon ezt jelenti a szabad akarat?
A tenger nyugodt a mélyben, de a felszínen fúj a szél, vàltakozik a nappal és az éj, apàly és dagàly, vihar és tündöklően tiszta kék ég. Ezeknek a hatására néha csendes a felszín, néha hullámzik.
A reakciók a hullàmok a tenger felszínén.
A reakcióm elindìt egy hullàmot feléd és tőled valaki màs felé.
Hatàs és kölcsönhatàs.

Egy ideig automatikusak a reakciók. A szokott minták alapján.Akinom.hu - szabadság, kapcsolódás Az érzések jönnek, mennek, áramlanak, ahogyan a tenger hullámai fodrozódnak.
Kezdetben az érzéseim elrejtése nagyon jól működött. Kialakítottam, hogyan lehetek olyan, aki nem mutatja ki azt, hogy fél, szomorú, szeret, dühös. Persze ennek az volt az eredménye, hogy hirtelen az összes érzés elemi erővel zúdult arra, aki éppen a közelemben volt.
Aztán elkezdtem megélni őket a pillanatnak megfelelően, vagyis nem rágódni rajtuk és gyűjtögetni például a sértettséget, hanem rögtön dühösnek lenni, ha valaki úgy éreztem, hogy megbántott és ezt el is mondani neki. A stílusom az elején elég heves volt. Sokszor maradtam magamra ezekben a percekben, mert a körülöttem lévők nem tudtak mit kezdeni a hirtelen jött őszinteségemmel. Voltak meglepett arcok, voltak ellenreakciók. Mélyen legbelül szeretre, ölelésre, megértésre vágytam, de ki szeretne megölelni valakit, aki éppen dühöng, ordít, vagy a sárba tiporja a másikat, csak azért, nehogy kiderüljön mennyire törékeny és gyenge belül.
Haladtam tovább.
Elkezdtem megfigyelni az érzéseimet, keresni, hogy mik a valódi okok, mik a gyökerek. Felfedeztem, hogy mennyire erős a ragaszkodásom a szomorúsághoz, bánathoz. Elkezdtem megélni a dühömet, félelmeimet, bizonytalanságomat biztonságos keretek között.
Haladtam tovább.
Kerestem a válaszokat. Hogyan lehet, hogy vannak emberek, akik csak a jelenlétük által is mosolyt varázsolnak az arcomra, jó velük lenni és vannak olyanok, akikkel szóba sem akarok állni.
Az érzésekkel nem vitatkozunk és irányítani sem tudjuk őket. Mégis szerettem volna eldönteni, kit szeretek, kihez szeretnék közelebb kerülni és hogyan szeretnék szeretni, kapcsolódni. Szerettem volna mindig, mindenkivel feltétel nélküli szeretetben lenni.
A szándék itt van most is.
Az élet azonban ettől sokkal szinesebb.
A tenger tenger marad, akár tarkítják hullámok, akár nem. Az élet akkor áramlik, amikor meg tud jelenni minden: az elutasítás, a fájdalom, a szerelem , az odaadás, egy helyen, egy időben.
Keresd meg magadban mélyen, hogy mi van mindennek az alján. Ott fogod megtalálni a szeretetet. A legnagyobb fájdalmaid alatt. A legnagyobb félelmeid alatt. Mélyre kell magadba tekinteni, hogy kapcsolódni tudj hozzá. De ha egyszer sikerült, akkor tudni fogod, hogy a hullámok is a szeretetből indulnak, hiszen a tenger részei ők is.

Kapcsolatok által gyógyulunk, amint bent, úgy kint is.
A kapcsolat tükröt mutatni magadról, hogy ne csak nézz, hanem láss is. Lásd meg magadat.
Keresd meg, ki vagy.
Gondolni fogsz valami a másikról, érezni fogsz valamit vele kapcsolatban, figyelheted ezt és reagáhatsz valahogyan. Elindítasz egy hullámot. Tedd magadévá a gondolat-érzelem-Akarat hármasságát – ez lesz a tudatosság.

A tudatosság mezsgyéjére lépni az utazás kezdete. Mindenkinek meg van a saját ösvénye.

jóga befelé figyelést tanít. A mozdulatok, légzés, figyelem áramlása teremti meg a tudatosságot, hogy belül választ kaphass rá: ki vagyok én.
A szomatodràma a térbe helyezi a testi tüneteket, így külső rátlátást, tükröt ad, hogy megtanulj szerettel kapcsolódni önmagadhoz.
A csendes csalàdàllítàs a tenger mélyére vezet. Innen indul lépésről lépésre, téren és időn át, oda, amire abban a pillanatban a leginkább szükséged van. Lehet, hogy az egy elfogadással, szeretettel teli szempár. Lehet, hogy egy érzés, amit régen mélyre zártál. Akármit is ad, az akkor és ott te vagy.

Mi a te utad?

 – Szecskó Mónika