“Mi a személyes történet? Az, amit mindig is csinálni akartál. Fiatalkorában mindenki tudja, mi a Személyes Története. Akkor minden világos és lehetséges, s az emberek nem félnek attól, hogy álmodjanak és akarják mindazt, amit az életben szivesen csinálnak. Ahogy telik az idő, valamiféle titokzatos erő igyekszik bebizonyítani, hogy a Személyes Történetet megvalósítani nem lehet.”

Az egyik kedvenc könyveim közé tartozik Paulo Coelho: Az alkimista című műve, amelyből a fenti idézetet olvashattad. Több részen elgondolkoztat, meghat. Az egyik legnagyobb talány számomra mindvégig az volt, hogy mi lehet az én személyes történetem.

Testi-Lelki Harmónia - személyes történetHiszem, hogy van személyes történetünk. Számomra ezek azok a pillanatok, amik majd leperegnek a szemeim előtt, amikor elérkezik az utolsó perc. Ezek azok a képkockák, amiket most alakítok. Írom a történetet minden nap, minden órában, minden percben. Akár tudatosan, akár nem. Azzal, amit ma teszek, ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat írom. Amikor jógázom. Amikor párommal kézenfogva sétálunk és beszélgetünk. Amikor valaki szemébe nézek és csak rá figyelek. Amikor a kiskutyámmal játszom. Amikor meghallok egy számomra kedves számot és énekelek, táncolok a nappali közepén. Amikor dühös leszek és érzem a feszültséget a testemben. Minden perc, pillanat, amit figyelemmel magamra fordítok – emlékezetes. Választok. Szabadon döntök a tetteimről és vállalom értük a felelősséget. Szabadon döntök arról, hogy kikkel szeretném tölteni az időmet, milyen ételekkel szeretném táplálni a testemet, milyen mozgást szeretnék végezni, milyen közlekedési eszközzel utazzak, melyik boltban vásároljak, milyen ruhát vegyek fel. Döntök. Mindenről. Bármiről. Semmiről.

Éveket töltöttem azzal, hogy megpróbáltam kitalálni mit is kellene csinálnom az életben, ki vagyok én, bár igazából azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen kerékpárt szeretnék venni.
El kellett kezdenem megismerni magamat. A határaimat, igényeimet, szenvedéseimet, fájdalmaimat, görcsösségeimet, maximalizmusomat, szeretetre való képességemet, elfogadásomat, nyitottságomat. A környezetem, a testem folyamatos visszajelezéseket küldött, csak észre kellett vennem. Aztán megfigyelni, átélni. Észrevenni, hogy mennyire érzem komfortosan magamat egy beszélgetés közben, egy projekt alatt, egy bevásárló központban, kapkodva ebedélés közben, munkahelyre rohanva, főnök által szidva, magamat hibáztatva. Megkérdezni magamtól, hogy mitől érezném magam kicsit jobban, hogyan tudok magamnak segíteni, mire lenne szükségem. Aztán azt tenni.
És egyszer csak eljött egy pillanat, amikor már tudtam, hogy jó helyen, jó úton vagyok. Azt csinálom, amit szeretnék és boldog vagyok. Tudom, hogy nincsenek hibák, csak lehetőségek, amikből tanulhatok. Nincsenek rossz döntések, csak feladatok, amikkel még foglalkozhatok. Hiszek és bízok. Megfordítottam a könyvet és már nem egy berögzült mese szerint élek, hanem egy teljesen új történetet kezdtem. Olyat, ami csak az enyém. Minden lap, minden sor, minden szó. Enyém, tiéd, mindenkié és senkié.

Néha boldog. Néha szomorú. Néha megjelenik a sárkány és a boszorkány. Néha csak csend és boldogság. Mégis kerek egész. Mert ez vagyok én. A határozottsággal, bizonytalansággal, szeretettel, dühvel vegyesen keveredve, érezve, létezve. Ezek az én kincseim, amik a személyes történetemet alakítják. Minden és Semmi.

Milyen a te történeted? Ha van kedved oszd meg velünk. Kíváncsiak vagyunk rád.

.