“Megismertelek és beléd szerettem,
azt hittem ez az érzés végigkìsér egy életen.
Aztàn ahogy múltak az évek,
szenvedélyünk az enyészetté lett.
Megmaradt egy mély szeretet,
és a fogadalom összeköt minket.

Volt köztünk sok harc,
kerestük egymàs szemében a tüzet,
sokszor reagàltam dühvel,Testi-Lelki Harmónia - saját mese
leplezve sajàt gyengeségemet.

Sajàt mesémet ismétlem újra és újra,
egyedül vagyok, mint mocsàrban a tavirózsa.
Bár Te évek óta mellettem vagy,
bennem mégis túl sok a dac.
Azt jàtszom, hogy nem vagyok elég jó,
nem érdemellek meg,
és ha boldogsàg, béke van körülöttünk,
gyorsan átlapozom a fejezetet.

Arra jàtszok, hogy te is magamra hagyj,
és érezhessem a magànyt, kìnt, fàjdalmat.
Ismerős érzések ölelésében,
lelkem lassan megfagy.
Ezek az első érzelmek mikre emlékszem,
csordultig megtöltötték a szívem.
Ezzel a fejezettel indult az életem,
eszerint jàtszottam, nyertem, vesztettem.

Most először olvasom a teljes történetet,
és fordul meg a fejemben, hogy újraírhatóak az események.
Ha nem félek előrefelé lapozni, a hátra nézés helyett.” – Szecskó Mónika

.

.