“Szemedbe néztem és rám talált a végzet,
azóta kereslek, mióta csak létezek.
Ismerlek – érzem az első pillanat óta,
minden nélküled töltött perc a pokol bugyra.
Elveszni vágyom tekintetedben újra,
minden közös pillanat utazás egy másik univerzumba.

Szemedben fénylik a tenger kékje,Testi-Lelki Harmónia - magányosság
vágyakozva hív a csillagok zenéje.
Látom a tudást, bölcsességet,
magányt, kínt és elszigeteltséget.
Gondolataim csak rólad szólnak,
érzelmeim magukkal sodornak.
Összeköt minket sok ezer legenda,
szeretet, vágy, bűn és meghitt krónika.

Testem újra izzik, lelkem táncra kél,
Üresség helyett Élet költözött belém.
Téged kereslek ősidők óta,
és most leomlott bennem az elszigeteltség fala.

A szabadsàg fellegét a fàjdalom fújja szét,
Màst szeretnél tőlem, mint tőled én.
Egymás közelében, céltalanul bolyongva,
màs utakon kalauzolva,
reményvesztetten és izolálódva.

Nincsnenek már bennem szavak,
lelkem is elhallgat.
Testemben érzem az ismerős kínt -mely oly mélyről hìv –
ez az Élet sem a Miénk.

Látod, érezed, amit én?” – Szecskó Mónika

.

.