“Leirnám mit érzek, de nincsenek rá szavak,
érzelmeim viharában sodródom naphosszat.

Megmutattad, milyen sivár volt az életem,
érzelmeket kaptam, melyeket rég elfelejtettem.
Nem szerettem, nem vàgyakoztam, nem reméltem.

Mióta talàlkoztunk, lelkemben örök ének szól,
még akkor is, ha csak én szeretlek – viszonzatlanul.
Szemeid tükrében látom a fényt,
tested közelében érzem a szenvedélyt.
Szavaid hallgatnám egy életen át,Testi-Lelki Harmónia - szerelem
igazán kiváncsi vagyok Rád.

Minden perced, múltad, jövőd, jelened,
éltet engem is, mígnem elveszek.
Rád találtam, a sors mégis kegyetlen tréfát űz velem,
más utakon járunk mi ketten.

Lelkem széttört darabkái feszítik a szívem,
könnyeim zuhatagként áztatják testem.
Fejemben egy szó zeng:
elmúlik.

Minden perc, melyben együtt voltunk örök lenyomat marad,
és ez a reménytelen szerelem a legőszintébb érzés, mely a lelkemben virágra fakadt.

Itt az idő…
Feladom, elengedlek.
Megérdemelsz mindet, amit csak adhat neked az élet.
Azt kívánom, hogy boldogan élj és találj valakit, aki szerethetsz.

Hálás vagyok Neked, hogy utunk egy része összefort,
és melletted megélhettem mindazt, ami lelkem legmélyén eltemetve volt.” – Szecskó Mónika

.

.