Testi-Lelki Harmónia - érzésekkel nincs vitaMargaret Mahler (tárgykapcsolat elmélet) elmélete szerint a csecsemők 10-16 hónapos korukban a Szeparáció – individuáció szakaszát élik. Ez a pszichológiai születés időszaka, más néven a kikelés. A gyermek elkezdi fizikálisan is explorálni a környezetét. Képessé válik a helyváltoztatásra, oda tud menni, mászni, gurulni és megfogni, megkóstolni mindent, ami csak felkelti érdeklődését. Megállíthatatlan. Fontos, hogy amikor felfedezés közben elkezd hiányozni anyja biztonsága, szeretete, akkor mindig visszatér hozzá. Kezd belekóstolni az autonómia érzésébe, amit majd a következő szinten tovább fejleszt. Majd felismeri, hogy másképp érez, mint az anya. Ha például az anyuka jókedvűen telefonál és ő közben elesik, ami esetleg fáj, akkor ő szomorú lesz, miközben anya boldog. Elkezd különválni az én és a nem-én…

Érdekesnek találom Mahler elméletéből kiindulva megközelíteni az érzéseimet. Elgondolkoztat, mennyire fontos a gyermekek tükrözése. Amikor fájdalmat él át a pici, akkor anya legyen vele ebben a fájdalomban, ami ha el van fogadva, akor teret nyer és feloldódik. Amikor a gyerek örül, büszke arra, hogy elért valamit, például elmászott a cumisüvegig, akkor ebben az örömben tartsa meg. Ha ellenkező érzésekkel reagálunk, akkor könnyen összezavarodhat. Amit lát, azt fogja utánozni, hiszen így tanul, ezért ha ijedséggel, állandó féltéssel reagálunk az őt körülvevő világra, akkor ő is félni fog, esetleg azt éli meg, hogy a világ – anyán kívül – nem biztonságos hely. Ha örülünk, büszkék vagyunk rá, hiszünk benne, hogy előbb-utóbb eléri a cumisüveget, megerősödik az önbizalma, hite és később sem lesznek akadályok előtte.

Az egyik nap egy mondat zakatolt folyamatosan a fejemben. “Szeretnék másképp érezni. Szeretném megváltoztatni az érzéseimet.” Elhinni, hogy nincsenek rám hatással, nem érintenek, nem határozzák meg a cselekedeteimet, hangulatomat, kapcsolataimat. Sok menekülőűtvonalat kipróbáltam, csak hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami van. Amit érzek magammal, másokkal, a világgal kapcsolatban. Próbáltam elterelni a figyelmemet, elfordítani a tekintetemet, de hiába. Minden elfojtott érzés, ott volt bennem. Lényem legmélyén és csak arra várt, hogy előtörhessen. Elönthesse az egész testemet. Elönthessen a forróság, vágy, a félelem lidércei cirógassák a gerincem, a szerelem pillangói repüljenek felettem.

Egy mondat segített. Fülembe csengtek egykori segítőm szavai: “Érzésekkel nem vitatkozunk.” Ha valami fáj, akkor fájdalom van a testemben. Ha valami örömet, kielégülést okoz, akkor az van bennem. Sokáig éltem a saját határaim által felépített váramban, átírva az érzéseimet, nem mutatva gyengeségeimet, fájdalmaimat.

Tapasztaltál már hasonlót? Voltál már hasonló helyzetben? Próbáltad már elhitetni magaddal, hogy mást szeretsz? Hogy jó lesz, úgy tenni, mintha semmi nem történet volna és majd minden rendeződik, a szégyen elmúlik, a bűntudat oldódik, a kilátástalanság csökken, az idő eltelik? Próbáltad elnyomni a félelmeidet, aggodalmaidat? Próbáltad elhitetni magaddal, hogy ha mindig mosolyogsz és mindenkivel kedves vagy, akkor mindenki szeretni fog? Próbáltad elhinni, hogy tényleg jól vagy és mindent elértél már, amit csak szeretnél?

Számomra ez volt a könnyebb út. Miért? Mert, ha érzel, az néha fájhat.

Ezért többféle technikát is kidolgozhatsz.

Az érzéseidet megtanulhatod átírni, hogy kövesd a normát, azt ami elfogadott, igazodj a keretekhez. Ha sokszor mondogatsz, mantrázol valamit, azt egy idő után el is hiszed. Nincs ezzel semmi baj, ha tudatos döntés eredménye.
Elfelejthetsz érezni. “Hiszen arra nem igazán van szükség ebben a világban. Racinonális gondolkodással mindent el lehet érni, gyorsan meg lehet oldani. Az érzelmek csak bonyolítják a dolgokat.” Ugyanakkor sebezhetővé is válunk. 
És ugyan ki szeretne sebezhető lenni? Én úgy döntöttem, hogy szeretnék. Őszintén hiszek benne, hogy az érzéseimmel hiába is vitatkoznék. Ott vannak bennem, benned, mindenkiben. Akár tudatosak, akár nem. Ha tudatos vagy rájuk, akkor segíthetnek, hogy fejlődj, megismerd magad, tudd mit szeretnél igazán, hova tartozol. Ha nem, akkor körbezárják a lelkedet, sorvasztanak, emésztenek.

Hiszem, hogy a racionális elme és az érzelmes, intuitív elme összhangja hozza meg az egyensúlyt az életben, így mindkét féltekére szükség van. Amint tudatos leszel rá, hogy mit érzel, mi van benned egy tiszta térből tudsz döntéseket hozni, fókuszált lesz a figyelmed, nem fognak automatikus rutinok irányítani. Áramlós, kötetlenebb, szabadabb lesz az életed. Fókuszálsz, megállsz, érzel, lélegzel, döntesz és mész tovább. 

Sokáig megpróbáltam elhitetni magammal, hogy az érzéseimnek nincs terük, idejük, helyük ebben a világban. Ma már másképp gondolkodok. Fontos lecke volt. Nem akarom megváltoztatni az érzéseimet. Akkor sem, ha nem férnek bele mások értékrendjébe. Kialakítottam a saját kereteimet, saját értékrendemet. Sírok, ha szomorú vagyok, elfogadom a vágyaimat, figyelem a félelmeimet, megélem a boldog pillanatokat. Mindezt úgy teszem, hogy azzal nem ártok senkinek sem.

Ha megengeded magadnak, hogy megéld az érzéseidet, akkor előrébb fogja vinni az életedet. Mindenből tanulhatsz. Nincs szükség beleragadni egyik oldal szemléletébe se, keverheted, használhatod, megélheted minden oldaladat, keresheted önmagadat, hibázhatsz és nyerhetsz. Szeressd magadat, akárhol is tartasz éppen. Mert ez van MOST és mindig jön egy új pillanat, új lehetőség, hogy változtass és felelősségteljes döntést hozz a saját életedben a saját életedért!

.

Hálával és szeretettel:

Szecskó Mónika

.

.