Haladsz az utadon. Érzel, kapcsolódsz, élsz. Figyeled magad, döntesz, cselekszel, megnyílsz önmagad és a világ felé. Bátor vagy. Vállalalod magad.

Aztán elérkezik egy pillanat, amikor nem vagy tudatos és csak mész az érzések, kósza gondolatok felé. Cselekszel. Meggondolatlanul. Semmire és senkire nem vagy tekintettel. Teljes erőbedobással, görcsösen ragaszkodva és kapaszkodva egy gondolatba. “Mi lenne ha…” Átadod magad teljesen az illúziók és projekciók világának, nem figyelsz arra, ami éppen itt és most zajlik, csak azt látod, amit látni szeretnél.  Magába szippant az a világ, ami régen megszokott otthonod volt. Ahol nem tudatosítottál csak mentél előre. Majd lesz, ami lesz. Nem kellett igazán szembenézni a cselekedeteid következményeivel, elég volt jó mélyen magadba temetni őket. Nem emlékezni, nem érezni, nem létezni. De ezeknek az időknek már rég vége.

Mi lesz most? Tudod, hogy “hibáztál”, “rosszat tettél”, “bűnös” vagy, “bántottál” másokat. És igazuk lesz azoknak, akik ezt mondják rólad, mert ők úgy élték meg azt a találkozást veled. És igazad lesz neked is, bármit is gondolsz magadról, mert te így élted meg azt a találkozást. Hogyan tovább? Hogy döntesz? Mit teszel? Elfogadod az érzéseidet: a bűntudatot, szégyent, félelmet? Meghallgatod mit mondanak mások, hogyan látnak téged és megkeresed magadban, hogy tényleg így van-e? Összerakod magadban a sztorit, hogy tanulhass belőle?

Igazából mást nem tehetsz. A múltat megváltoztatni nem lehet. Tanulhatsz a hibáidból és őszintén örülhetsz, hálás lehetsz azoknak, akik tükröt mutatnak neked és megosztják az érzéseiket. Örülhetsz, ha elfogadnak a “hibáiddal” együtt.

De attól még lehet, hogy ott marad a bűntudat, szégyen érzése benned. A félelem, hogy ártottál másoknak. A félelem, hogy nem vagy olyan “jó”, mint azt hitted. A félelem, hogy olyan érzéseket hívtál elő másokból, amiket nem kellett volna és ezzel fájdalmat okoztál másoknak. A félelem, hogy hatással vagy a körülötted élőkre. A félelem az érzéseidtől. A félelem attól, hogy hogyan fogadd el ezek után magadat. Hogyan élj együtt magaddal?

Ott lesznek körülötted a tükrök, akik nem hazudnak és megmutatják a további utad. Mindazt, ami még nincs a helyén benned, amivel törődni kell és szeretettel fordulni felé, ami most még hiány, talán leszakadt lélekrész, az odaadással és törődéssel visszaépülhet az egészséges élet felé.

Tedd meg. Légy bátor. Nézz szembe a félelmekkel, legyél kíváncsi a tükrökre, mert mélyen legbelül mindenki szeretere, elfogadásra vágyik. Fogadd el a múltat, hibáidat és keresd az utat. Minden lépéssel közelebb kerülsz önmagadhoz és közelebb kerülünk egymáshoz. Egymástól tanulunk.

.

Hálával és szeretettel.

Szecskó Mónika

.

.